"Derminátor" - A mosolyosztó

Mindig elhatározom, hogy egyszer megszámolom
a Bence által előcsalogatott mosolyok számát.
És persze mindig el is felejtem. Volt már ilyen "vállalkozásom" korábban is. Akkor azt akartam megszámolni, hogy hányszor esik el egy nap és hányszor tápászkodik fel, hogy aztán újra elessen.

Az esésekről már lecsúsztam, hiszen egyre ügyesebb. A mosolyokat még megszámolhatnám, csak kéne egy olyan kattogó izé, ami az Axe reklámokban van, és a pasik számolják a meghódított nőket vele, illetve kéne valaki, aki reggel figyelmeztetne, hogy ma van a számolós nap...

Egészen elképesztő dolgokkal vagy épp semmiségekkel tud mosolyt fakasztani.

Elég, ahogy oda-vissza totyog a kedvenc huppanóján, 

vagy ahogy bemegy az orvosi rendelő várójába, körülnéz, majd vissza, csak azért, mert annak olyan pont jó meredekségű feljárója van.

Aztán remekül focizik és totyog a labda után, amit időről-időre visszarúg neki valaki.

Sokszor gagyog (vagy gügyög?) csak úgy, azon az édes kis hangján, de érdekes, hogy amikor örömmel felsikít, még akkor is leginkább mosolyt szüretel.

Szokott integetni a szembejövőknek, különböző technikákkal. A legédesebb, amikor kézháttal előre, visszafelé liffentett ujjakkal teszi (tudjátok, mint a szépségkirálynők). Nos, nagyon megkeseredettnek kell lenni ahhoz, hogy erre ne húzódjon széles mosolyra a szájszél.

A komolyabb mosolyfakasztó mutatványok közé tartozik például a hátrafelé menés, ami neki játék, nekünk viszont cukiság. Mondjuk nekem résen kell lennem, mert nem csak sima terepen próbálkozik a hátrafelé totyogással, de lépcsőn föl és le ugyanúgy, vagy például egy fakerítés felé is, amely tele van kiálló szögekkel.

Vagy mondjuk ott van a babakocsiban zoknilevevés, annak kidobása, majd meztelen lábujjak szopogatása. Kőszívűnek kell lenni ahhoz, hogy erre ne fakadjunk mosolyra.


Az evés az egy külön történet. Mindenki vidám lesz, ha látja, ahogy dundi húsos arca rácuppan a falatra, és minden figyelmét annak szenteli, hogy a lehető leggyorsabban legyűrje.

De bevallom, én még azon is elnyomok magamban egy mosolyt
(az elnyomást nevelési célzattal teszem), ha azzal szórakozik, hogy a pépesített ételt a csukott ajkai között visszaköpje. Ez minél gusztustalanabb, annál viccesebb...

No meg az ivás. Az új szokás, hogy a szükségesnél eggyel több kortyot iszik, és a végén visszaköpi. Most komolyan, ki tudja ezt megállni egy mosoly nélkül?

Amit kevesen látnak, és ezért leginkább az én mosolyom az eredmény, például a fogmosás. Neki ez a tevékenység egyet jelent a fogkrém fogkeféről való leszopogatásával, és ennek megfelelően aprócska fogaival megragadja a fogkefe sörtéjét, és nem engedi, hogy húzogassam a fogain. Ezért helyesebb átnevezni a tevékenységet fogkrémszopogatásra.

No és az esti fürdés... Keveseknek adatott meg eddig, hogy elmosolyodhassanak azon, ahogy Bence csapkod a lábaival a kiskádban, és ezzel - mivel a kiskád a nyitott falú zuhanytálcában van - gyakorlatilag tetőtől-talpig lefröcsköl engem vízzel. Tulajdonképpen én is nagyon röhögök ezen, csak nem tudom, mi lesz télen, amikor nem tudok bugyira vetkőzni, hogy elkerüljem a nagyobb elázást.

Ezek eddig mind az "akaratlan" örömszerzés kategóriájába tartoznak. Mert akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen érzés, amikor a karomon ül, és egyszercsak a szemembe néz, és nagyon szorosan magához húz. Vagy amikor puszit kérek tőle, és ő nyitott szájjal megnyalja az arcom, mint egy algaevő. Vagy annyit mondok, "simi", és ő minden koncentrációját összeszedve finoman végihúzza kezét az arcomon.

Összefoglalva Bence (ahogy Adra kislánya, Zselyke, Nusi Samuja vagy Judit kisfia, Dávid és valamennyi kortársa) tulajdonképpen a puszta létezésével gerjeszti az örömet. Nem akar, mégis ad.
Elgondolkodtató, hogy egyszer mindannyian ilyenek voltunk. És aztán valahol "út közben" elveszítettük ezt a képességünket. (Sőt, néhányan azt is, hogy egy ilyen kis édes emberkére visszamosolyogjanak.) Vajon mikor? És vissza lehet térni oda, ahol elveszítettük? Egy picit biztosan, csak tanulnunk kell tőlük, az "aktív" mosolyosztóktól.

Ezért ha bármikor egy negatívabb bejegyzésemnél egy picit is aggódnátok értem, mindig gondoljatok rá, hogy nekem napi szinten ilyen "apró" örömökből sokkal több jut, mint egy átlagembernek. Ami azt is jelenti, hogy sokkal boldogabb vagyok, mint egy átlagember. Ő tesz boldoggá. Például úgy, hogy ezt a sok-sok mosolyt viszonozhatom azzal, hogy az anyukája lehetek.





(És aki még mindig azon tépelődik, hogy mit jelenthet a bejegyzés címében szereplő Derminátor kifejezés, annak lesütött szemekkel elárulom, hogy életem talán legrosszabb szójátéka, amely a Terminátor és a derű szavakból született. Bocs.)