Hömpölygő napok - Hepidepidúúúúúúúúúúúúúúúú!

Boldogságom. Gyönyöröm. Kisfiam.

Tipi-topi, tipi-topi... kapkodja aprócska málnakeverőit, s közben fedezi fel a világot. Néha az orrával törli a flasztert, néha kutyakakiba tapicskolva tompít egy nagyobb esést (persze pont, mikor nincs nálam törlőkendő), de általában csak járkál fel, s alá, oda, vissza, oda, vissza...
Egy bukkanót százhuszonötször is megmászik, míg végleg megbizonyosodik róla, hogy ez már megy neki.

A mindennapjaim arról szólnak, hogy koslatok utána, mint egy őrangyal. Jól ismerem már a tarkóját, hogy a fülei hátulról is mókásak, hiszen folyton a nyomában vagyok.

A homokozóba, ahol végre megpihenhetnék, kizárólag akkor ül be, ha egy percen belül el kezd szakadni az eső. Kellemes, barátságos időben sosem.
(Ezt már néhány anyuka is kiszúrta a játszótéren. Ők kedvesen szoktak kérni, hogy inkább ne homokozzunk. És tudom, hogy a poén csak félig poén.)



Bármi gyanús, amire rácsodálkozik. Hisz az utóbbi hónapban leginkább kavicson, homokon, cigarettacsikken és más hasonló fincsiségeken rágódott volna, ha hagyom.

Neki az egész világ csoda. Nekem az egész világ para.
Mindketten megfeszített figyelemmel scanneljük a terepet.

(Bár, ő csak addig, míg egy arra guruló labda el nem tereli figyelmét és elcsábítja, épp a hevesen lengő hinta felé, hogy megbizonyosodjon róla, résen vagyok. Láttam már több babát is, akit tekebábuként sodort el a hinta. Nem akarok arra gondolni, hogy egyszer valaki őt is fejbe rúghatja... Eh... )

Szóval... Mindketten megfeszített figyelemmel scanneljük a terepet.

"Jé, fincsi paca!" - gondolja Bence. "Fúj, flaszterre olvadt, nyúlós rágó..." - borzongok én.

 "Csili-vili mozaik..." - örül Bence. "Üvegszilánk!" - rémülök meg én.

"Juhúúúú, tükrösjárda!" - szökik meg Bence.
"Gyere ki a pocsolyából!" - kiáltom én.

Már gyűlöli a babakocsit. Ahogy én is. Egy hétig hát magamra kötözve vittem mindenhová, de abból majdnem nagy derékbatörés lett a részemről. Másfél hétig tartott, hogy ülni sem tudtam...

Úgyhogy bármennyire is utálatos a babakocsi bolygókerekének hozzáállása az élethez, amelynek következtében a kocsi gyakorlatilag irányíthatatlan, visszaszoktunk hozzá.
Amikor megyünk valahová és haladni kell. Ha nem kell, úgy gyalog indulunk.
És terepet scannelünk...






Egyik nap olyan, mint a másik.
És közben egy nap sincs, ami hasonlítana egy másikra.

Ettől vagyok boldog.
És ettől vagyok depis.
Néha azt érzem, hogy a babázással teli új életem, ami gyökeresen ellentétes előző, stresszelteli életemmel, rámcuppan mint reptéri bőröndre a folpack, és fojtogat.  De aztán elmúlik... Ez amolyan lelki hinta-palinta.

Bence tesztel engem.
Én tesztelem őt.
Igazán csak most kezdjük egymást ismergetni.
És igen, ki kell mondjam. Csak mostanában kezdem érezni a kötődését és hogy tényleg szeret. Engem. Az anyukáját.

A reggeli és esti ágybólki-ágybabe hancúrozások nyilván alapszámba mennek. Nagyok a rötyögések és a puszik. Ő nyitott szájjal megnyalja az arcom, neki ez a puszi. Bár néhány hónapja még a levegőbe cuppantott, de az már felejtő. Most már leginkább egy algaevő halra hasonlít pusziadás közben. Egy édes, kerekfejű, elálló fülű algaevőre.

Hancurozásaink mindegyike egy-egy kicsi szeretetcsoda, amiért megéri annyit görnyedni, hogy azt hiszem, a végén leszakad a hátam, minden hajnalban kipattanni az ágyból, hogy minél gyorsabban csillapodjon éhsége, és igen, megéri az egész addigi életemet maximálisan alárendelni egy ilyen kis édes kakigyárnak.

Ám mindezeken felül néha megajándékoz "műsoron kívüli" meglepetésekkel.

Például, mikor a karomon ül, és úgy megyünk a lakásban valahová. Egyszercsak rám néz. Mélykék tekintetét rámszegezi. Belenéz egészen mélyen a szemembe. Aztán gondol egyet, pici kezét felém nyújtja és váratlanul megsimogatja az arcom. Pont úgy, ahogy én tanítottam neki a simit. Pici dagi tenyerét kinyitja, és egészen puhán, ügyelve, hogy még véletlenül se legyen durva, megérint.

És amikor látja, hogy könnyekig hatódom, egy szempillantás alatt visszatér "rosszcsont üzemmódba". 

Hinta-palinta.

Reggel-délben-este.

Tipi-topi.

Hepidepidúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú!




Mit is tagadjam? Imádom.