Tanulok, tanulok, tanulok - 2008. május 10.

Pireneusok egyedül

-->Sziasztok!

Igen, tanulok. Méghozzá egy csomó mindent. Például olaszokkal beszélgetni magyarul. :) (Egy hetven körüli olasz úriemberrel reggeliztem együtt. Rómáig és Budapestig még viszonylag gördülékenyen eljutott a dialógus, ám a végére már csak a kínos csend és idétlen vigyorgás maradt.)

Meg aztán azt is, hogy nekem a Camino teljesen mást rejteget, mint a többieknek. Egyik nap például beszélgettem egy fiúval, aki előttem egy nappal vágott neki az útnak. Dumáltunk, dumáltunk, és nézegettük egymás fotóit. Tudnotok kell, hogy a pireneusokbeli "túrácskát" minden könyv melegen ajánlja, mert annak ellenére, hogy az 1500 méter szintkülönbség miatt rendkívül nehéz túra, a csúcson elénk tárulkozó látvány állítólag minden nehézségért kárpótol. 

Pireneusok Zolival

Mint azt már említettem Nektek, amit én láttam odaföntről, az a jégesőnek és havazásnak köszönhetően inkább hasonlított egy kezdetleges videojáték grafikájára, mintsem egy lenyűgöző tájra. 

Szóval Bastian, a holland fiú, akit Agesben ismertem meg, előttem egy nappal indult, és mesélte, hogy neki csodaszép, szikrázó napsütés jutott. Ezt megerősítendő, meg is mutogatta gusztustalanul giccses képeslapokra illő fotóit. 

Aztán a már említett "káromkodó Andrással" is beszéltem a Pireneusokról, aki utánam indult egy nappal, és sugárzó arccal mesélte, hogy csodaszép időben nem kevesbé csodaszép látvány kárpótolta a megerőltetésért. (Hozzáteszem, hogy őt valaki 25 km után rávette, hogy menjen vele tovább, cserébe fizeti a vacsoráját, ami alig 2500 forintba kerül, és ezért ő képes volt az első nap 60 km-t lenyomni. Nooooormális?)

Ugyanezt az elvet (vagyis hogy nekem teljesen más a Camino, mint a többi "rendes" embernek) támasztja alá az a tény, hogy az útikönyvek szerint perzselően forró és tikkasztóan unalmas Mesetán (fennsík) már két napja gyakorlatilag bőrig ázom. :) Ma például reggel 7-től délig gyalogoltam összesen 22 km-t ömlő esőben, ami, amikor elfoglaltam a szállásom, természetesen elállt. :) Ha utanászamoltok, láthatjátok, hogy jelentősen javult az átlagom. Ez annak köszönhető, hogy amikor reggel elindultam, már semmim sem fájt, sőt, pont ugyanolyan fitten ment a gyaloglás, mint az összes többi zarándoknak. 

Hihetetlenül élveztem, hogy átléptem a saját fizikai korlátaimat. Ennek örömére az első 10 km-t énekelve és néha táncolva tettem meg. Fantasztikus volt!

Jut eszembe. Szokás a Caminót úgy tekinteni, mint egy teljes életutat. Amikor épp ezen merengtem, és számot vetettem az eddig itt tapasztaltakkal, rájöttem, hogy számomra a zene nagyobb hajtóerőt jelent, mint a csoki vagy a kaja. Azt tapasztalom, hogy akkor megy a menet, ha zenét hallgatok. Ha maradva az analógiánál az életemre vetítem ezt a tényt - márpedig miért ne tenném - akkor meg kell állapítanom, hogy minden akkor megy jobban, ha a zene is jelen van az életemben. Így hát elhatároztam, hogy ehhez tartom magam.

Visszatérve a témához, mást is tanultam ám. Például horkolásból simán képes vagyok megállapítani az egyed nemét, életkorát, egészségügyi állapotát, hogy evett-e fokhagymát, és néha még a foglalkozását is. :)

Azt is megtanultam, hogy minden találkozásnak abban a pillanatban kell örülni, amikor megtörténik, mert az utunkat csak nagyon kevés emberrel tesszük meg együtt végig. A kapcsolatok, ismeretségek sokkal inkább rövid távúak, vagyis illékonyak, mint a finom parfüm. (Húúúú, micsoda hasonlat!).

Mára megint egyedül maradtam, mert a többi Zoliék előretaxiztak valahova. Őszintén szólva örülök neki, mert amikor egyedül vagyok, sokkal mélyebben élem meg a dolgokat, és sokkal több új "útitársat" ismerhetek meg.

És igen, megtanultam tökéletesen az alapigényeimre szorítkozni. A mai nap már annak is örülök, ha szárazak a ruháim, tök mindegy, hogy sárosak. :)

Ez van. Boldog vagyok. Minden pillanatban.

Csók!

Fru

Az előző részhez katt ide! 

A következő részhez katt ide!