2013. május 30., csütörtök

Rövidke - 2008. május 18.


Sziasztok!
Astorga után járok valahol, nemtom hol. Ma kérlelhetetlenül esett az eső, amíg mentünk, majd amikor megálltunk, ő is elállt. :)









Ez sajna nem tett jót az egészségemnek, ugyanis két napja sikerült rendesen megfáznom. De ne aggódjatok értem, kibírom. 

Az utam mostani szakasza leginkább egy kocsmatúrára hasonlít, ugyanis a hidegben minden faluban meg kell állnunk megmelegedni, így kocsmáról kocsmára haladunk. :) Ennek köszönhetően megismerkedtünk egy ausztráliai családdal, akik még nálam is jobban fáznak itt, és ez egy kicsit megnyugtatott. :)



Ők ismertettek meg minket az állítólag angol eredetű almaborral, ami olyan, mint az almaszörp, kicsit szénsavas, és nagyon kevés alkohol van benne. Most jövök velük a kocsmából :), ahol nagyon kedvesen felajánlották, hogy ha valamikor Ausztráliába szottyan kedvem menni, el lehetek náluk, ameddig csak akarok. 




Háááááááááát eddig nem terveztem, de most erősen elgondolkodtam rajta. Főleg, hogy azt is felajánlották, hogy elvisznek búvárkodni. Órákig meséltek róla, és evvel nagyon felcsigázták a kíváncsiságom.

Most megyek, mert megint közel száz horkoló peregrinoval készülök egy légtérben tölteni az éjszakát. Ráadásul egy olyan emeletes ágy tetején, ahol nincsen létra, és alattam egy szigorú fräulein fekszik, úgyhogy jól kell viselkednem, semmiképpen nem léphetek a fejére. :)
Holnap úgy 500 méter szintkülönbséget kell hegynek fel megtennem, kérlek, gondoljatok rám. Remélem, a hegyekben is vannak kocsmák. :)

Jó estét, jó horkolást!
Fru

Az előző részhez katt ide!

A következő részhez katt ide!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése