2013. május 27., hétfő

Fruzsi in Leon - hurrááááááááááááááááá! - 2008. május 15.


Leon
Hola Peregrinos! (ejtsd: olá peregrínosz)

Ma 7-11-ig lenyomtam 19 km-t, így hihetetlen korán megérkeztem Leonba (és ebbe még egy félórás reggeli is belefért). 







Jelentem, már tegnap túl voltam a 400. lábbal megtett kilométeremen. A kondim erősen javul, ami abból is megállapítható, hogy csak úgy szlalomozom a sok totyorgó (általában német) zarándok között. Asszem szeretik, ha leelőzöm őket, mert általában énekelek, ők pedig mosolyognak.



Apropó! Két napja egy faluba érve egy spanyol bácsi 3 kutyát sétáltatott a zarándokúton. Én énekeltem, egészen addig, míg a legkajlább farkaskutya-kölyök elém nem rohant boldogan. Ekkor megálltam, és elkezdtem dögönyözni, ő pedig felugrált rám, és rommá nyalogatott. Azt hittem, megzabálom. Esküszöm, kis pofája úgy beleégett az emlékezetembe, mint egy-egy jelentősebb emberé az életemben. Aztán megsimogattam a másik két kutyát is, a spanyol bácsi pedig meglepő módon angolul szólított meg, és annyit mondott: szeretik, ahogy énekelsz.
Ezek után mondja még nekem valaki, hogy a kutyát sem érdekli, ahogyan nyomom... :)


A menettechnikám is jelentősen javult. Már egyedül is fel tudom venni az esőkabátomat úgy, hogy takarja a zsákomat, nem használom a botokat (legalább is itt a Mesetán), és simán megy az esőben, zsákkal a háton, állva pisilés. :)

A kaját már egy kicsit unom, de azért rendben van.
A "menu de peregrino", vagyis a zarándokmenü általában háromfogásos, fogásonként a következőkből lehet választani:

1. fogás
- salátakeverék (általában halas)
- paradicsomos tészta
- valamilyen leves (volt már fújleves is, amikor a kenyeret főzték bele, és ettől úgy nézett ki, mintha zsírgombócok úszkálnának a tetején)
- bab- vagy lencsefőzelék

2. fogás
- csirke (általában grill)
- disznó (általában sima, zsírmentes, sült krumplival)
- hal (többféle lehet, volt már rántott tonhal, de tegnap pl. tintahalat ettünk)
- marha (általában pörkölt, Agesben viszont bikapörköltet kaptam, amitől egy kicsit lelkiismeretfurdalásom is lett, mert feltételezem, hogy az elfogyasztásával a bikaviadalokat támogattam)

3. fogás
- fagyi
- "Flam" - asszem ez a katalán krém, édes puding sötét trutyival a tetején
- torta
- gyümölcs

Ez a menü általában mindenhol 10 euró alatt kapható.
Szóval van miből választani, de azért így a tizensokadik napon már egy kicsit unalmas...
Persze nagymértékben kárpótol, hogy minden menühöz jár a vörösbor. :)

Most itt ülök a szálláson, és várom, hogy lejárjon a szárítógép, amibe elmésen az összes utcai ruhámat bedobtam (persze mosás után), így nincs miben kimennem a városba. Odakint hihetetlenül esik az eső, úgyhogy - mivel Leon állítólag rengeteg kihagyhatatlan látnivalót tartogat - ma is biztosan bőrig fogok ázni. Csak akkor tudnám, minek szárítom a cuccaim... :)

Már csak egy restanciám van. Meg kell követnem Oláh Gyöngyi barátnőmet itt mindenki előtt, mert ő valóban küldött nekem egy áldást az elindulásom előtt (a mellékletben megtaláljátok), így már a kezdet kezdetén egyáldásos peregrina voltam. :)

Most megyek, hátha már megszáradt a zoknim... Aztán irány Leon!

Adios Amigos!

Giret "Speedy Gonsales" Fru         







Az előző részhez katt ide!

A következő részhez katt ide!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése