Sahagun |
Hola!
Hát Hawaii után eljött Mucsaröcsöge...
Tegnap elhagytam Sahagunt (ejtsd: Szágun), mert azt
láttam, ha nem megyek tovább, egyrészt vesztegetem az időm a csöppnyi 20
km-rel, másrészt sosem érem el Leont.
Sahagun |
Zoli Sahagunban maradt, de Filomit
rávettem, hogy még 5 km-t toljunk le egy Calzada del Coto nevű faluig. Őszintén
szólva úgy éreztem, jól tesszük, ha továbbmegyünk, mert már délelőtt is
működött a megérzésem, amikor Sahagun felé kutyagoltam.
Zoliék, akiket már több
kilométerrel magam mögött hagytam egyszercsak felhívtak, hogy szerintük rossz
irányba megyünk, és ők átmennek egy hídon, ami szerintük a jó irányba vezet. Én
mondtam nekik, hogy érzem, hogy most működik az intuícióm, és jó felé haladok,
ezért folytatom az utam előre. Igazam lett, hiszen úgy negyed óra múlva
megláttam a sárga nyilat, és rátaláltam a leggigantikusabb szemétdombra, amelyet
valaha láttam. :) (Ezen a szeméttombon
vezetett át az út.)
Szóval ugyanennek a „briliáns“ megérzésnek
köszönhetően, délután rátaláltunk egy igazi koszfészekre, a lehető
legbrutálisabban kinéző kocsmával. :) (Cefreszag és Che Guevara képe a falon.) Hihetetlen
erős szél fújt, és a kb. 20 fős alberguebe bevonzottunk magunk köré újabb 15
németet, akik csak addig tudnak csöndben maradni, amíg alszanak. (Kivéve azt,
amelyik horkol, mert az még akkor sem...)
A délután az élelemszerzéssel, némi pihenéssel és
sok-sok fagyoskodással telt. A kedélyemen óriási sebeket ejtett a hely, amelyet
némileg kompenzált a szállás előtt elhaladó birkanyáj, illetve az esti whisky,
amit bánatunkban szívmelegítőként fogyasztottunk el. A cudar körülmények
ellenére hihetetlen jól aludtam, Filomi 7-kor rázott fel, amikor már az összes
túlélőtúrás germán nyugdíjas régen szántotta a Mesetát.
Mansilla de las Mulas |
7:50-kor sikerült útra kelnünk és nekivágnunk a kb. 32
kilométeres távnak, ami egy Mansilla de las Mulas nevű városkába vezetett
minket. 4 órára pikk-pakk meg is érkeztünk, bár be kell valljam, ma talán
jobban elfáradtam, mint a múltkori 35 km-nél.
A városkába érkezvén azonnal a
szállás felé vettük az irányt, amely úgy működik, hogy mindenki előre
elfoglalja az ágyat, a háziúr pedig 16:30-kor megérkezik, és beszedi a lóvét.
Hát mi is ágykeresésbe kezdtünk, de mivel minden ágy foglalt volt, mi nagy
boldogan elfoglaltunk a folyosó padlójára, az ablak alá helyezett kétszemélyes
matracot. Van az az állapot, amikor már az is mindegy, hogy mindenki rajtad
keresztül megy ki a slozira brunyálni. :)
Én pozitívan úgy fogalmaztam, hogy legalább nem
horkolnak a fülünkbe, és a matrac és a fal közötti 20-20 centis részt is
szabadon felhasználhatjuk a cuccaink szétdobálására.
Egészen addig hihetetlen büszke voltam magunkra, míg
az imént (érkezésünk után kábé másfél
órával) belépett két olasz zarándok, és simán megkapták még a két utolsó
ágyat a hátrébb lévő szobákban, amit nekünk nem sikerült fölfedezni. :)
Nem baj, a mi helyünk sokkal érdekesebb. :) És az
ablakunk tele van virággal, úgyhogy egész otthonos.
Félre a tréfát. Itt már kategóriákkal jobb kedvem van,
mint tegnap, még annak ellenére is, hogy hideg vízzel kellett zuhanyoznom.
Mivel rutintalanul nem néztem meg előre, hogy van-e meleg víz, a tus alatt
állva voltam kénytelen meghozni a döntést, hogy folytatom a tisztálkodást.
Egyetlen nagyon fontos dolgot elfelejtettem megírni
Nektek tegnapelőtt.
Az úszomedencés hely felé menet Filomi remek ötletére
az első 8 km-t, amely betonúton vezetett, bekötött szemmel, az ő táskájába
kapaszkodva tettem meg. Hihetetlen élmény volt! A hangok és illatok
felerősödtek, ezzel párhuzamban az egyensúlyom teljesen megborult. Néhányszor
még a táskát is elengedtem, ilyenkor kiderült, hogy balra húzok, vagyis minden
ilyen esetben a bal oldali árok szélén állított meg Filomi. Mondanom sem kell,
az összes arra járó zarándok idiótának nézett. Mivel nem először fordul ez elő
az életemben, teszek rájuk. Ha tehetitek, próbáljátok ki Ti is, milyen érzés
vakon menni, és közben tökéletesen megbízni valakiben.
Ennyit mára a tudomány és Fruzsika világából.
Adios!
Fru
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése