2013. május 19., vasárnap

Bor a falból, vándorszínház, miegymás - 2008. május 2.


Sziasztok!

Lassan megszokom, hogy minden máshogy történik, mint ahogy az ember számít rá.













Cirauqui, szemben a fehér erkély a zarándokszállásé.
 Tegnap 7,8 km gyaloglás után megálltunk az egyik picike faluban, és a legtutibb szállást találtuk idáig. Kicsi, barátságos, színes falú, füstölős, 25 fős szállás volt. 







A tegnap itt is ünnep volt, úgyhogy este 8-tól a falu főterén hatalmas buller vette kezdetét. Mi beálltunk a helyiek közé, iszonyú vendéglátós zenére nyomtuk egészen 9:55-ig, mert 10-kor zárták a szállást, így haza kellett mennünk. A hivatalos hacacáré 4-ig tartott, de reggel 7-kor, amikor ma útra keltünk, még erősen szlalomoznunk kellett a részeg bennszülöttek között.

Ma lenyomtunk vagy 26 km-t, és közben csuda dolgokat láttunk.

Az út mentén van egy kút, amiből vörösbor folyik, és azt bizony jól meg is csapoltuk. 












Aztán egy Estella nevű városkába érve komédiásokkal találkoztunk, akik apró kordén húzták a kb. 2 nm-nyi színpadukat, és rendes mikroportos erősítéssel adták elő 3 személyes darabjukat. Hihetetlen volt.









Amikor beértünk a helyre, ahol meg akartunk szállni, megnéztük a térképet, és kiderült, hogy nem is ott vagyunk, mert totál eltévedtünk. :) (Egy útelágazásnál rossz felé fordultunk, így Villamayor de Monjarding helyett egy alternatív úton Luquinben kötöttünk ki.) Úgyhogy stoppoltunk, és az első helyi arc átszállított minket a kocsiján a helyre, ahová eredetileg indultunk, és ahol az utolsó két szabad matracot meg is kaptuk. (Már csak ketten megyünk együtt Filomival.)

Itt aludtam először legalább 10 férfival egy ágyban, mivel a fekhelyünket egy dobogóra egymás mellé szorosan elhelyezett matracok alkották. Mondanom sem kell, Filomi mellé került a leghelyesebb fiú, aki azzal keltett először feltűnést, hogy zokniban sétálgatott az utcán. Lefeknésnél derült ki fura viselkedésének oka. Mindkét talpát egy-egy óriási, összefüggő vízhólyag borította az albergue lakóinak nem kis megrökönyödésére. Amikor levette a zokniját, köré gyűltek a népek, és hangos spanyol karattyolással osztották jobbnál jobb tanácsaikat, hogy mitévő legyen. Így esett, hogy Filomi nem élvezhette sokáig hálópartnere társaságát, mivel a fiút az éjszaka során kórházba vitték. Az én hálótársam egy középkorú, mosolygós spanyol férfi volt, aki döcögős angollal megtanította kedvenc spanyol káromkodásomat, a „Cono”-t! (ejtsd: Konyjó!), és persze jót derült, ahogy minden egyes apró bosszankodásomnál elővettem új szavamat, és csiszolgattam a kiejtést.

A térdem eléggé fáj, de nem panaszkodhatok, ha becézgetem, elvisz oda, ahova szeretném.

Most jöttem rá, hogy eléggé bele kell húznom, ha Finisterrébe is gyalog szeretnék menni. Napi 30 km-rel talán menni fog, de lehet, hogy Santiago után buszon teszem meg a 90 km-t, ami már nem a Camino része. Majd meglátjuk.
Csók
Fru

Az előző részhez katt ide!

A következő részhez katt ide!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése