2013. április 16., kedd

Első szülinap


Elképesztő, mennyi mindenről nem írtam az elmúlt hetekben.
Ennek egészen prózai oka van, úgyhogy megpróbálom cirádás szavakkal kiszínezni: magába szippantott az egymás farkába harapó kígyókat idéző esemény-cunami, amelynek tajtékzó hullámai mára szelídültek emlékekké.
(Nem érted, mi?
Én sem.)
Szóval egyszerűen nem volt időm.















De most nem rólam van szó, hanem Róla! Az én égszínkékszemű csillagomról, aki úgy lett egyéves, hogy észre sem vette. Helyesebben biztos észlelte, hogy történhetett valami (és mégsem), hiszen hirtelen mindenki elkezdte bombázni lufikkal, tortákkal, ajándékokkal, tűzijátékokkal és puszikkal. Ő meg csak nézett csodálkozva, nagyra nyitotta szemeit, és tűrt.

Az ünnepléssorozat szerdán kezdődött, az ő valós szülinapján. Reggel tíz, kínkeservvel felfújt lufi várta a nappaliban és egy felirat: Happy Birthday! A lufik úgy hét és fél percig izgatták, pontosan addig, amíg rájött, hogy bármennyire élesek a körmei és bármilyen erősen szorítja őket össze, nem tud kárt tenni bennük.
(Köszönöm, XXI. század!)









Délelőtt kisFru Gödöllőről ajándékot küldött Bencének a fácsén.










Bence pedig így örült, mikor megmutattam neki.
















Aztán a délelőtti alvás után vendégek érkeztek. Dóri és az ő kisfia, Leo, aki arról híres, hogy pontosan egy napon, félóra eltéréssel született Bencével. Tehát míg a kisfiúk a szülinapjukat ünnepelték, mi Dórival a császimetszi napunkat.












Meglepő volt látni, hogy a két baba milyen helyesen fogadta a másikat. Mintha tudták volna, hogy van bennük valami nagyon hasonló, széles mosollyal nyugtázták a másik jelenlétét, így a többórás együttlét, amely nagyjából abból állt, hogy Dórival a gyerekeket fotóztuk...











...vagy tortával tömtük, tökéletes harmóniában zajlott.

Számomra azért volt ez fura, mert volt már Bencének hasonszőrű babavendége, de általában nem fogadta egyiket sem jó szívvel. Ciki-nemciki, általában ordított.






A találka egyébként arról is nevezetes, hogy a tortát Dóri receptje alapján sütöttem, és fantasztikusra sikeredett.
















Másnap reggel bevásárlással kezdtünk, mert tudtuk, hogy az egész nap televan teendőkkel. Koradélután elrohantunk Nusi barátnőmhöz, hogy összeszedjek mindenféle kincset, ami másnak kacat ugyan, de Bencének fantasztikus szülinapi ajándék lehet, illetve egy deszkát, ami ezeknek a kincseknek az alapjául szolgál majd. A művelet végére már újra alvás következett, ami alatt én felpakoltam a "nagy útra".

Fotó: Gálos Viktor
Alvás után ugyanis meglátogattuk profi "házifotósunkat", Gálos Viktort a műtermében, hogy lőjön Bencéről egy-két szülinapi fotót.









Fotó: Gálos Viktor


 Vicces volt Viktor, aki utoljára 3 hónapos korában látta Bencét, így döbbenten állapította meg, hogy nem csak jár, de gyakorlatilag lehetetlen lencsevégre kapni, mert mire felvette a gépet, Bence már rég messze járt attól a helytől, ahová néhány másodperccel azelőtt letettem. (Bár ez a fotókon nem igazán látszik, ez is bizonyítja, hogy sokat "melóztunk".)











Fotó: Gálos Viktor





Asszem, Viktor egy kicsit meg is rémült. Láttam a szemén, hogy ha cseppnyi kedve is volt eddig a gyermekvállaláshoz, annál a pontnál, amikor Bence a földre nagy gonddal kihelyezett díszkavicsokat elkezdte a háta mögé dobálni, majd a legkisebbet, amitől még meg is fulladhat, rágcsálni...



Fotó: Gálos Viktor
Szóval Viktor ekkor bánta meg tökéletesen, hogy még csak gondolni mert is egy saját babára. A megkönnyebülés pedig leírhatatlan volt az arcán, amikor Bencét hordozóval a hátamra kötöttem, ezzel biztosítva pár "babautánrohangálásmentes" percet.



















Fotó: Gálos Viktor
Mondanom sem kell, hogy Bencének ezután a nap után nem kellett kétszer mondani, hogy aludjon el. Mire a popsija a kiságyba ért, a feje már rég az igazak álmát aludta.




















A péntek az én ajándékom jegyében telt el. Ez pedig nem más, mint egy úgynevezett "busy board" (ne buzibordnak ejtsd, hanem bizibordnak), amelynek ötletével pár nappal azelőtt találkoztam a neten. Tudván tudva, hogy Bence biztos egy rahedli játékot fog kapni mindenkitől, a másik rahedliben pedig már itthon gázolunk bokáig, valami olyasmit szerettem volna adni, ami lehetőleg egy percnél tovább köti le, mégsem csinál nagyobb rumlit, mint ami van, és remélhetőleg Bence is örül neki. A busy boardhoz még az előző héten vásároltam néhány biciklipumpát, -csengőt és -lámpát, aztán előző nap áttúrtam Nusi kincsestárát, majd pénteken bölcsen beengedtem a lakásba az unokatesóm, akit azért hívtam, hogy mindezt szerelje fel a már említett deszkára.

Ő "röpke" öt és fél óra alatt abszolválta a műveletet, nagy gonddal és hozzáértéssel, ezzel kivívva örök hálám. A táblácska maga a tökély,...












...de a mai napig nem adtam még át, mert Bence annyi játékot kapott, hogy tök fölösleges lenne odaadni neki. Úgy döntöttem tehát, hogy kis időelcsúszással és egyesével adagolom a játékokat, ezzel próbálom meg elérni, hogy minden ajándék kifejthesse a kívánt hatást, vagyis learathassa a siker babérjait.

Péntek este, miután lefeküdt Bence, nekiálltam tortát sütni a másnapi családi bulihoz, nagy erőkkel és lelkesedéssel. Ez utóbbiból kellett is jócskán, mert a tevékenység során két torta landolt a kukában, így éjjel negyed 1-kor tettem be az újra bekevert tésztát a sütőbe azzal a tudattal, hogy ha ez sem sikerül, nincs tovább, mert elfogyott a liszt.

Oké, az első baki az én hibám volt: félrenéztem a mérőedényen a mértékegységet, de arra, hogy ettől teljesen megborultak a tészta arányai csak akkor jöttem rá, amikor az már fél órája sült.
A másodikról viszont abszolút a recept írója tehet, mert azzal a sütési idővel, amit ő jegyzett, a tészta belül még folyós volt, de ez már csak akkor derült ki, amikor félbevágtam a tortát, hogy megkenjem csokipudinggal. Harmadjára sikerült, de nagyon elfáradtam.

Öt óra alvással indultam hát neki a következő napnak és egy újabb torta megsütésének, miközben kisFru elvitte Bencét sétálni. Ez a torta a szerdai Dóri féle szupersüti reprodukciója volt, és most egy kicsit még jobban sikerült, mint szerdán. Talán azért, mert így az ötödik tortánál megtaláltam a tortasütő funkciót a sütőmön... Aztán mikor megérkezett Apa, felpakoltuk Bencét, Fruzsit, a tortákat és meglátogattuk Márta nagyiékat, ahol nagy család, pazar lakoma és sok-sok ajándék várta Bencét.


Az ünnepségen ott voltak a nagyszülők, Márta és Gábor, aztán Suci, a nagyonnagynéni (hogy hívják a nagymama testvérét?), Soma és Marci, az unokatesók, Judit és Berci, az ő szüleik (tehát Bence nagynénje és nagybátyja), Máté bátyó, kisFru, Apa ésén. 
A lufiknak örült a legjobban...

 
Gáborral, a nagypapával.
Egyik torta...
 
...másik torta.
Tortafalás.


Ajándékdömping.











 
A jeles alkalomra vettem Bencének egy olyan kezeslábast, amit elől és hátul egy maci díszít, hátul, a fenékrésznél pedig egy bojt jelölte a Maci farkát. Egészen addig, míg reggel rá nem adtam, mert a bojt azonnal leszakadt, és maradt néhány cérna a helyén, ami inkább úgy nézett ki, mintha a pelusból a gatyón keresztül túlszaladt volna a "cucc".


Összességében nagyon jól éreztük magunkat a családi ünnepségen.













De még ezzel sem ért véget az ünneplés. Vasárnap folytattuk (és fejeztük be) Gyöngyivel (Bence babysitterével) és Juci barátnőmmel. Újabb gyertyafújás és tortázás következett, Bence arcán pedig újabb értetlenség tükröződött. Még mindig nem érti, mit ugrálunk itt körülötte. Hát így telt az első szülihét.

1 megjegyzés: