Úgy hívták, hogy Janikovszky Éva.
Ő írta a lemez két oldala című felnőtt könyvet. Épp kutattam ezt a könyvet a neten, amikor rájöttem, hogy nem csak a lemeznek, de nekem is (legalább) két oldalam van.
Kíváncsi vagy a másikra? Szerintem az vagy. Mit gondolsz, készültem arra, hogy hogyan találod meg?
Naná!
Miért van szükség másik oldalra?
Komolyan kérded?
Erről szól egész dualista életünk. Fent és lent. (Vagy ha úgy jobban tetszik: amint fent, úgy lent.) Kint és bent. Hideg és meleg. Jó és rossz. Vonzás és taszítás. Élet és halál. Kezdet és vég. Folytassam?
És egy elég aktuális és igen keserű tapasztalat révén rájöttem, hogy a vég nélküli hurráoptimizmus nem más, mint képmutatás. A folyamatos vigyor, amely mindent eltakar, egyenlő a struccal és az ő politikájával, a szőnyeggel és a szarral, ami alatta van... és még sorolhatnám.
Hiszen néha elég egy "Basszus!", "A k...va életbe!" vagy hungaro-mémmel szólva egy "Teringettét!", és kisül a feszkó, ami később sokkal nagyobb trutyivá duzzadna.
Ezeket az élményeimet viszont nem feltétlenül párosítanám Bence fejlődésével, ezért úgy döntöttem, "megszülöm" HepiAnyu pandantját (imádom ezt a szót, és végre fel tudtam használni!):
DepiAnyut. Ide kattintva odajutsz.
Igazából még nincs koncepciója az oldalnak. A tőlem megszokott őszinteséget ott is elvárhatod, bár lesznek olyan részletek, amiket kénytelen vagyok elhallgatni azért, mert esetleg sérthetik valaki személyiségi jogait vagy egész egyszerűen az én életemre lehetnek rossz hatással, ha kiteregetem őket. Nem tudom, hogy működik-e majd egyáltalán a DepiAnyu. Azt sem, hogy lesz-e rá időm két blogot fenntartani. Mindenesetre ezek a szuttyos-taknyos, gondokkal teli februári napok életre hívták. Nektek csak egy dolgotok van: fogadjátok szeretettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése