2013. január 12., szombat

Csipesz-csipesz-csipesz - TIPP

Már "mostoha anyuka" koromban is nagy rajongója voltam a csipeszeknek. Az első és legkézenfekvőbb felhasználási területük a mosás. A csipeszek hatékonyan szüntetik meg a mosógépben lévő Bermuda-háromszöget, amelyben a fél pár zoknik folyamatosan eltűnnek. A trükk egyszerű: rászoktattam "a Gyereket" (ő Fruzsikám), hogy mindig párbagöngyölve rakja a szennyesbe a zoknijait, és persze én magam is rászoktam ugyanerre. (A többiek még nem szoktak rá, de majd fognak.)










Aztán mosásnál nincs más dolgom, mint kibontani a zoknigurgulákat, és csipesszel összefogni a párokat. Így kerülnek a mosásba, csipeszestül, amellyel a teregetés is rém egyszerűvé válik, hiszen a csipesszel már rögzíteni is lehet őket a  teregetőn. Nincs többé órákon át tartó válogatás, párosítgatás, miegymás.

Node!

A baba szinte új értelmet adott a csipeszek létezésének. Hihetetlen sokszor használom őket.

Mint azt az első tippes bejegyzésemben is leírtam, remek segítséget nyújtanak etetésnél a "védelmi vonal" létrehozásában. (Lásd az Új kategória - tippek!!! című bejegyzést!)

Ezen kívül a tescos gigacsipeszeket a kiságynál használom sokszor:

- Mivel Bencének nincs baldachinja, néha egy textilpelust rögzítek csipesszel az ágy tetejére, ami ideiglenes árnyékolóként szolgál.

- Amikor Bence el kezdett éjszakánként forgolódni, és be-beszorult a lába a kiságy rácsába, nem vettem még több fejvédőt, hogy azzal bástyázzam körbe az ágyat, hanem a többi még nem használatos paplannal borítottam be az ágy oldalát, fölül csipesszel rögzítettem, alul pedig egyszerűen betűrtem a szivacs és az ágy közé.

- A gigacsipesszel bármi mást is lehet az ágyhoz rögzíteni: zacskót, játékot, bármit, aminek épp ott kell lógnia.

A teregetőcsipeszek felhasználása is a végtelen felé tendál. Mindig tartok magamnál csipeszt, sosem lehet tudni, mire lesz jó:

- Tápszeres zacskó (fűszeres, mélyhűtő zacskó) visszazárása.

- Babakocsira textilpelusból vagy takaróból ideiglenes árnyékoló rögzítése, vagy például magát a takarót is néha el szoktuk hagyni, ezt tök jól megakadályozza néhány csipesz.

- Bármi bárhová odacsipeszelése (mittomén, mit hoz a jövő)

- A baba lefoglalása, ha már minden játékát unja. Imádja a csipeszeket rágni, dobolni velük vagy csak nézegetni őket. Mivel még gyenge a keze, nem tudja kinyitni őket, így nem tudja magát megcsípni velük.




Neked is van egy jó tipped a többi anyuka számára? Írd meg a giretfruzsi@gmail.com címre, hogy felkerülhessen ide!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése